Boldog új évet!

blog-image

Kedves Partnerek, Barátok, Ismerősök!

Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek!

“Ritkán írunk ide bejegyzést - ezen változtatni fogunk -, de most van pár információ a Neting Kft.-vel kapcsolatban, amit meg szeretnénk osztani.”

Hát, ezzel kezdtem tavaly év elején is a bejegyzésemet.

És sajnos ezen 2019-ben sem sikerült változtatni. :(

Majd ezzel zártam:

“Ezek mellkett a PR és Marketing tevékenység kicsit hátrébb került. Ezen az idén változtatni szeretnénk. Több bejegyzéssel, céggel vagy termékkel kapcsolatos reklámmal, fogunk jelentkezni.”

Upsz! Ritkán, de előfordul, hogy a céljainkat nem tudjuk teljesíteni.

DE! Nem adjuk fel! Majd az idén!

Viszont semmit nem ígérek ezzel kapcsolatban konkrétan, mert nem szeretnék az ígéretemmel szembesülni 2021-ben! Köszönöm a megértést! :)

Mentségünkre legyen mondva, hogy dolgoztunk. A 2019-es év nem kerül be a kiemelkedők közé a cég 17 éves történetében - már ami a konkrét számokat illeti - de be sem zuhantunk, sőt, fejlődtünk létszámban, ügyfelekben. Továbbá megalapoztunk egy kiemelkedő 2020-as évet.

Pár adat ezzel kapcsolatban:

  • 2020 januárban a szerződött rendelésállományunk meghaladja a 2019-es éves árbevételünket

  • az elmúlt 1,5 évben több mint 1 milliárd Ft értékben adtunk ki e-learning export szolgáltatásra árajánlatot (ebből kb. 40%-ban döntés is született, nyertünk is)

  • az év végére elkészül egy nagyon izgalmas tananyag-fejlesztést támogató rendszerünk

  • ebben az évben 2 e-learning VR megoldással fogunk jelentkezni, januárban már indulnak a bemutatók

Nos, ezekkel kapcsolatban (is) igyekszünk majd tájékoztatást adni.

Ismételten köszönjük a figyelmet.

Üdvözlettel: a Neing csapata nevében Tóth Péter