Mindannyian tanultunk már életünk során szervezett keretek között, ha máskor nem is, az iskolapadban biztosan. Készültünk témazárókra, érettségire, egyetemi vizsgákra. A legtöbben legalább egyszer biztosan az utolsó pillanatban álltunk neki, a pánik adrenalinjától fűtötten a magolás módszerét választva, mindegy csak görbüljön felkiáltással. Amennyiben van ilyen élményünk, akkor emlékezhetünk arra is, hogy egy átolvasás általában nem volt elég még a ketteshez sem. Vajon miért gyökerezett meg akkor a vállalati képzések esetében az az elgondolás, hogy egy 1 órás e-learning képzés vagy egy egész napos workshop elegendő a tudásátadásra?
Miért tekintünk a tanulásra úgy, mint egy egyszeri epizódra, ami elegendő ahhoz, hogy elérjük a kitűzött tanulási célokat?
A tanulási folyamatot sok esetben már akkor lezárjuk, amikor még éppen csak elkezdődött. Átolvasta a tanuló a tananyagot, jó esetben találkozott gyakorlati példákkal, esettanulmányokkal, a tananyag végén egy zárótesztsoron tesztelheti (a még munkamemóriában lévő, nem a hosszútávúba épült) tudását, amit inkább hívjunk emlékezetnek. Ha elérte a kívánt százalékot a vizsgán, akkor a zöld pipa megjelenik a neve mellett; minden kész, a tanulás bevégeztetett. Ugye, hogy leírva mennyire abszurdan hangzik? Pedig sajnos sok esetben ez a valóság.
Nem csak a tanulói oldalon van vége itt a folyamatnak a képzés elvégzésével, hanem képzésszervező oldalon is. Nagyon ritka, amikor a tanulás eredményességét, a tanulási célok teljesülését visszamérnénk, így nincs semmilyen adatunk arról, hogy mennyire volt hatékony a képzés, mennyire épült be az átadni kívánt ismeret. Az egyik ok, hogy egyszeri eseményként tekintünk egy kurzusra ebből adódik, hogy nem állnak rendelkezésünkre adatok, amelyből kiderülne, hogy ez így nem vezet célra. Nem kényszerít így semmi szembenézésre minket, amíg a képzés szinte egyetlen kézzelfogható eredményterméke egy zöld pipa egy statisztikai felületen.
Átruházott felelősség
Kimondatlanul is elvárjuk a tanulótól, hogy mágikus módon szívja magába a tudást, gyakoroljon, tesztelje magát, alkalmazza a gyakorlatban és folyamatosan mélyítse az ismereteit. Nem tolhatjuk teljes mértékben rá a felelősséget széttárva a kezünket, hogy minden biztosítva volt számára, hogy tanuljon. Ezzel nem csupán az a baj, hogy nem vezet eredményre, hanem az is, hogy túl nagy nyomást helyezhet a tanulóra. Gondoljunk csak bele milyen érzés lehet, ha a képzés után még mindig nem tudnánk magabiztosan az új folyamatot, szabályzatot vagy szoftvert használni. A vakmerőbbek cselekednének „lesz, ami lesz alapon”, míg a többiek inkább az elkerülés módszerét választanák és maradnának a régi/téves beidegződéseknél.
A fentiekből jól körvonalazódik, hogy szemléletváltásra van szükségünk ezen a területen: a tanulásra folyamatként és nem eseményként kell tekintenünk. Természetesen találunk nemzetközi és hazai példákat, ahol ez a hozzáállás már meggyökerezett és hatékonyan működik. Az alábbiakban néhány megoldási ötlettel szolgálunk, amelyeket ezek a szervezetek használnak és igazoltan működnek.
Mit tehetünk a változás érdekében?
- Modularizált képzések: Gondolkodjunk kisebb egységekben! Sokkal hatékonyabb 5 héten keresztül fél órát tanulni, mint egyszerre 2.5 órát.
- Sokkal több gyakorlási lehetőség biztosítása: Ha a technikai lehetőségek adottak, akkor a gyakorló blokkokat sok kérdéses kérdésbankokból generáljuk, több témát vegyítve. Még hatékonyabbá tudja tenni a gyakorlást, ha a kérdéssor adaptívan (a tanuló teljesítménye alapján egyre emelve a lécet nehezebb kérdésekkel) működik.
- Social-learning módszertanok: Ösztönözzük a tanulókat kérdések feltevésére, együtt gondolkodásra, tapasztalatok megosztására például fórumokon vagy az intranet felületen.
- A tudás szinten tartásának, elmélyítésének támogatása: Pl. szinten tartó gyakorló minikvízek, heti hírlevelek, rövid tippek, gyakorlati tudnivalók szöveges üzenet formájában, szakértői videók.
Szerző: Tóth Mariann